Az árusítás kereskedés vagy mi az itt egy nagyon fontos motívum, amivel mindenhol lehetett találkozni. Az emberek nagy része abból él, hogy valamit elad. Mindenütt ülnek az utcán (többségében azért nők egy gyerekkel a hátukon, kettővel maguk mellett, de előfordul férfi és nem ritkán, főleg a fővároson kívül gyerek is)és árulnak. Gyümölcsöt: legtöbben a szottyadt banánt, ami finom, zöld almát, ezt nem kóstoltam veszélyesnek minősítve, mangót, ananászt, papaját. Valami piros cuccot, amit csak levesbe tesznek, görögdinnyét, meg egyszer próbáltam sweet apple névre hallgató számomra ismeretlen dolgot, ami aztán nevével egyetértésben túl édes is volt. Akkor mogyorót, kesudiót. Plantain chipset. Feltöltő kártyát minden sarkon lehet venni. Ott ül az ipse egész nap, hátha épp ott jön rá valakire a feltöltő kártya vehetnék. Tuti business. Szárított halat. Zacskós vizet. De vannak mozgó árusok is, akik a fejükön cipelik az árut, és elsősorban az autóban-buszban ülő, a dugóban váró embereket célozzák meg. Sőt inkább rohamozzák. Kekszeket, főleg srí lankai borzalmakat). Kenyeret, műanyagzacsiból kiszívogatós jégkrémet. De egész furcsa dolgokat is. Például nyers halat. Ülük a trotroban, aztán próbálja rám sózni a nyers halat. Nem tudom, mit gondol. Hogy az egész nap hűtetlenül tárolt halból veszek egyet, aztán fogom a kezemben hazáig? Mert nem rakja bele semmibe. Na meg földgömböt. Hátha épp hazafele menet erre van valakinek szüksége. Afrika térképet, zászlót. Elemlámpát. Aranyórát. Fapálcikát, ami a szájhigiéné szájsebészetből nem tanult eszköze. Rágcsálni kell és köpködni utána. Biztos jó. De tényleg eszméletlenek. Van 5 táskájuk, vagy 4 cipőjük, és ülnek és várják, hogy megvegyék. Emiatt nagyon nehéz is bármit megtalálni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése